George Bacovia - Plumb
Dormeau adânc sicriele de plumb,
Si flori de plumb si funerar vestmint --
Stam singur în cavou... si era vint...
Si scirtiiau coroanele de plumb.
Dormea întors amorul meu de plumb
Pe flori de plumb, si-am inceput să-l strig --
Stam singur lângă mort... si era frig...
Si-i atirnau aripile de plumb.
George Bacovia -Ólom (fordította Szabo Aletta)
Mélyen aludtak az ólom koporsók,
Ólomvirágok és halotti leplek -
Sírboltban magunk voltunk... szelek jártak...
És sercegtek az ólom koszorúk.
Ólom szerelmem fordítva álmodott
Ólomszirmokon, és hívni kezdetem-
Egyedül álltam mellettem halottam ...
Hideg volt...lecsüng az ólom tollazat...
A szó az komolytalan,
Lásd mi kimondhatatlan.
Versről álmodtam,
Magától íródó sorok
Fogja voltam.
Talán így van,
mert én szótlan vagyok,
önmagukat kergető
szavak néha-néha néma
fogja voltam.
Fogalom zavaromtól
néha szabadultam.
De,... most a „néha” szülte
csak azért is „de”,
kérdi tőlem,
„akkor mi van”.
Felébredtem,
oda-vissza átgondoltam:
Magától íródó sorok
Fogja voltam.
Mitől vers a vers? Nem tudom.
Szavak gúnyája jól tudom.
Csiszolt gyémánt ként születik,
Én mondom, s benned visszhangzik.
Szótag számok , meg egyebek,
szabályos ritmizált: ebek.
Lerágott csont, a mondandó
éltét elvevő nagy adó.
Mégis ide bepréseltem,
nyolc szótag közibe tettem,
sajnos, mondandóm megette,
Játékomat szóvá tette.
Nincs itt art politika,
csak Cool `s túra,
-izmus a kocsmába,
irány a kocsmába.
Ott legalább a társaság,
nem mint a színházban,
lesz, volt, van,
nem mint a színházban,
őszintén megmondogatók.
Vese tisztító
maláta, üdítő
a nyerő választás.
Leg alább választás.
Irány a kocsmába.
Ott leg alább a társaság
ősök szerint kivált
képpel múlatja
a zsák utca életet,
és a Szent Fazék
otthon marad
minden est, ül,
vigyáza főztjét.
Otthon ül a sok
billentyü piszkáló.
Játék mánia
fertőz a netten,
minden téren
on line a mánia.
Így lett ez a versike is
Kati furcsa.
Mert teszik
a slam-os mód,
de nem nekem van írva,
de azért megkísértett.
De ez itt nem slam
mert erre felé
pang a lét,
a slam letét se tudja a nép.
On-line mánia
tudni s nem érteni soha,
információ dőmpingbe
belefulladt az I.Q. hordozója.
- 10. Tíz, mind hulladék, a csomagolt áru.
- 9. Kilenc, kiló valami, most eladó.
- 8. Nyolc, nekem, csak jussak át a piacon.
- 7. Hét, -végeken, egy akadálypálya.
- 6. Hat, egy tucat, figyelem!- adják olcsón.
- 5. Öt, elem és ceruza, itt egyhelyűt.
- 4. Négy, égtájféle áru van mindenütt.
- 3. Három, a nagy igazság mi oda van.
- 2. Kettő, fülhallgatóban a rádió.
- 1. Egy, igaz mosoly, mi zavarba ejtő.
A szlogen -
vegyél meg -
vegyél meg -
zászlókon ott lebeg.
Áruljuk a banánt meg
a szentséges banánhéjat.
-------------------------------------------------------------------------
a szentséges banánhéjat.
----------------------------------------------------------
(A látóhatár fölött konzervhegyek lebegnek.)
A csomagolást vedd meg, „test és lélek étke ez.”
Korcsosult világunkban eltévednek a szentek.
Kifinomult lelkek keresik hazájuk.
Táppal tömik a libát, és a fejeket.
Csapdában az eszme,
ide bent.
Na és
??
?
??
?
Fáj a dalom, fájdalom,
merre van az én sorom,
szamárlétrán nem másznom,
sorvadj el te fájdalom,
itt egy megörült malom,
álmaimat porolom,
gyűl a kacat és a lom,
mikor jön el holnapom?
Mikor eljön holnapom,
lesz itt móka , bizalom,
lám ébred már hajalom,
várj csöppet mai napom,
teendőim listázom,
gyűl a kacat és a lom,
minden téren fájdalom,
hogy lesz ebből vigalom?
Giuseppe Ungaretti (1888-1970)
- Sentimento del tempo
- 1931
- E per la luce giusta,
- Cadendo solo un'ombra viola
- Sopra il giogo meno alto,
- La lontananza aperta alla misura,
- Ogni mio palpito, come usa il cuore,
- Ma ora l'ascolto,
- T'affretta, tempo, a pormi sulle labbra
- Le tue labbra ultime.
- Idő érzet (fordította Szabo Aletta)
És az igaz fényben,
egy ibolya árnyék magányosan terjed
a csöppnyi járom fölé,
A messzeség megnyílt a megmérettetésre,
Valamennyi szívverésem, engem koptat,
és most először hallom,
Téged siettet, idő, ajkaimra helyezd
utolsó csókunkat.
egy ibolya árnyék magányosan terjed
a csöppnyi járom fölé,
A messzeség megnyílt a megmérettetésre,
Valamennyi szívverésem, engem koptat,
és most először hallom,
Téged siettet, idő, ajkaimra helyezd
utolsó csókunkat.
Midőn elkészült a halászlével cápa-módra,
cápa 'bá megkérdi :ki jön át egy kóstolóra,
mert nem harap a fő fogás,
persze az íze kicsit más,
de finom az étek és az élet cápa-módra.
Dimbes-dombos erdő, mező,
számítónak nem kelendő
szabadság mi kitekintő.
szabadság mi kitekintő.
Holnap után esőerdő,
vad világa el lesendő.
Merre vagy te elmerengő?
Merre vagy te eltekergő?
Annyi minden elveszendő.
George Bacovia - Nihil
Ce trist amor
Să vrai,
Să stai,
Cu cei ce mor.
Si ce avânt
Să treci,
Pe veci,
Într-un mormânt.
Ce fără rost
Trăind,
Gândind,
De n-ai fi fost.
Si ce cuvânt...
Mister,
În cer,
Si pe pământ.
Ce trist amor
Să vrai,
Să stai,
Cu cei ce mor.
Si ce avânt
Să treci,
Pe veci,
Într-un mormânt.
Ce fără rost
Trăind,
Gândind,
De n-ai fi fost.
Si ce cuvânt...
Mister,
În cer,
Si pe pământ.
George Bacovia - Nihil (fordította Szabo Aletta)
Síró szerelem,
Hogy akarj,
Hogy maradj,
A halandókkal.
És mily lendület
Átjárni,
Öröké,
Egy sírkatlanban.
Síró szerelem,
Hogy akarj,
Hogy maradj,
A halandókkal.
És mily lendület
Átjárni,
Öröké,
Egy sírkatlanban.
Mi értelmetlen
Hogy leéld,
Gondolva,
Nem lettél volna.
És milyen a szó...
Rejtélyes,
Az égben
És len a földön.
Hogy leéld,
Gondolva,
Nem lettél volna.
És milyen a szó...
Rejtélyes,
Az égben
És len a földön.
Nem vagyok én nagyszerű,
csak egy kicsit egyszerű.
Észjárásom nyilvános,
pulzusom nem szabványos.
Ész vagy szív, én ingázok,
köztetek magyarázok.
Hajt egyik, aztán másik...
itt valami virágzik!
Esetem túl egyszerű,
ismersz? Most időszerű,
látni kell, mert itt vagyunk.
Talán téged is húzunk.
Végletek közt ott az élet,
magyarázni nem kell szépet.
Elmentetek, s nem is szóltatok,
búcsút sose mondtatok.
Néha elfelejtem, hogy
élők sorában nem vagytok.
Titeket jön, hogy keresselek,
még lenne mondandóm nektek,
mert válasz is biztosan érkezne.
De így pang a lét és magam vagyok
és nincs ki hallja panaszom...
Lucian Blaga - Eu nu strivesc corola de minuni a lumii
Eu nu strivesc corola de minuni a lumii
şi nu ucid
cu mintea tainele, ce le-ntâlnesc
în calea mea
în flori, în ochi, pe buze ori morminte.
Lumina altora
sugrumă vraja nepătrunsului ascuns
în adâncimi de întuneric,
dar eu,
eu cu lumina mea sporesc a lumii taină -
şi-ntocmai cum cu razele ei albe luna
nu micşorează, ci tremurătoare
măreşte şi mai tare taina nopţii,
aşa înbogăţesc şi eu întunecata zare
cu largi fiori de sfânt mister
şi tot ce-i neînţeles
se schimbă-n neînţelesuri şi mai mari
sub ochii mei-
căci eu iubesc
şi flori şi ochi şi buze şi morminte.
Én össze nem töröm a világnak csoda fejékét (fordítota Szabo Aletta)
Én össze nem töröm a világnak csoda fejékét
és nem ölöm
ésszel a titkokat, mikkel találkozok
az én útamon
a virágokban, szemekben, ajkakon vagy sírokon.
A fény mi másoké
elfojtja a varázst mely az áthatolhatatlanságé mi rejtezik
a sötétlő mélységekben,
de én,
az én fényemmel gyarapítom a világ titokzatosságát -
éppen úgy mint a hold fehérlő sugaraival
nem kicsinyíti, hanem reszketően
növeli még jobban az éjnek titkát,
úgy gazdagítom én is a sötétlő láthatárt
szent titkok széles virágaival
és minden érthetetlen
átváltozik még nagyobb talányokba
szemem láttán-
mert én szeretek
virágokat is, szemeket is, ajkakat és sírokat is.
Lucian Blaga - Vreau să joc!
O, vreau să joc, cum niciodată n-am jucat!
Să nu se simtă Dumnezeu
în mine
un rob în temniţă - încătuşat.
Pământule, dă-mi aripi:
săgeată vreau să fiu, să spintec
nemărginirea,
să nu mai văd în preajmă decât cer,
deasupra cer,
şi cer sub mine -
şi-aprins în valuri de lumină
să joc
străfulgerat de-avânturi nemaipomenite
ca să răsufle liber Dumnezeu în mine,
să nu cârtească:
"Sunt rob în temniţă!"
Játszani akarok (Szabo Aletta fordítása)
Ó, játszani akarok, mint még soha!
Hogy ne érezze önmagát az Isten
bennem
egy rabnak börtönében - megbilincselve.
Te Föld, adj szárnyakat:
nyíl legyek, hogy hasítsam
a végtelent,
hogy mást se lássak magam körül csak eget,
fölöttem eget,
és eget én alattam -
és égve fény áradatban
játsszak
csodás lendülettől hajtva,
hogy fel lélegezzen Isten bennem,
hogy ne zúgolódjon:
”Börtönben rab vagyok!”
Az avar kristályos halálát érzi már,
Napsugár tánc tova száll, és vele a nyár
hősége is messze már. Brokát
hálót sző a pók, mederbe terelve
sikolyát. Érintése nyomán gyöngyöt
terem a pók fonál. Így őrizve
bánatát, teremti meg csodáját.
Van egy öszvér, benne korcs vér.
Halld, hogy szól a makacs öszvér:
nem vagyok én szó fösvény,
annyi csak itt az ön-törvény.
A korcs vér az agyában gyér.
Ámulat és bámulat
nincs itt semmi kábulat.
Mostani élmény,
azonnali a tény:
Csengő-bongó, fény
kikerics, csoda lény,
micsoda növény.
Csilingel neved, fény
kikerics, virít a sövény
tövében a csodanövény.
Fény kikerics, fény
árba temeted az ösvény.
(Ez vagy, az égi küldemény.)
Csengő-bongó, fény
kikerics, csoda lény,
micsoda növény.
Suttogó dallamok rejtik a neved,
Annyiszor mondtam már: Szeretlek,
De sohasem neked. Vajon érted-
-e még szavam? Csöndesen kérlek,
Magam is alig hallom... csendben
búcsút és bocsánatot, lassan rebegek...
Mondanám, de már késő. Ebben
a percben lassacskán ébredek.
Emlékfoszlányok, semmit sem érnek,
Csak lelket kínzó drágaságok,
eldobásra megérett kocsányok.
Mondják: szeretni kincs... tévednek?
Nem számít, csak, hogy téged túléljelek,
Álmaim zűrzavarából végre felébredjek.
Alszik az ég, alszik a szél,
lábaim előtt hever a mély.
Mély csendből kitörni kész,
mint hullám sírba eltemetett
régi lidércfény...
Alszik az ég, alszik a szél,
lábaim előtt hever a mély.
Távoli égen fény dereng még,
Távoli álmokból már volt elég.
Alszik az ég, alszik a szél,
lábaim előtt hever a mély.
A lidércfény derengve él.
Mit a múlt el nem temetett,
Temetetlent teremtett...
A tehetetlen ...lehetetlen.
Így élni értelmetlen.
Alszik az ég, alszik a szél,
lábaim előtt hever a mély.
A lidércfény derengve él.
De a játék öröme enyém még,
és ordítok: Nekem ennyi elég!
Nekem útat írtak a csillagok -
csak engem nem kérdeztek,
hogy kell e az a lét,
mi a pillanaton túl mutat.
Nekem útat írtak a csillagok -
Jövőképet mi kör forog,
Egy eredmény, egy bukás,
holnapután ámítás....
Nekem útat írtak a csillagok -
Sorsot, ami annyit tesz: félelem,
vágy, remény halmazát Álom
képében nyakamba sózták.
Nekem útat írtak a csillagok -
Ennyi volt, elég, ne tovább.
Megcsodállak szép álomvilág,
de keress mást ki cipeljen tovább.
Nem kell ide más igazság
csak mi a szívben táncot jár.
csak mi a szívben táncot jár.
Nem kell ide a Nagy betű,
elég a kicsi is ha itt hál.
Nem kell ide vallomás,
mikor még a maszk is saját.
Nem kell ide a Nagy Igazság,
elég az is ami körülölel manapság.
Nem kell ide semmi más,
mert már teljes a Világ.
Lassan botorkál bennem a szellem,
beteg a panaszom.
Szipogok és nem tudom,
hogy életemet vagy a bacikat siratom.
Most ép gondolat vadászaton vagyok,
kölcsön vett szavak íze nem a sajátom.
Pang a lét és csodát várok,
boszorkányperre küldöm borúlátásom.
Legalább egy kis Placebo kéne már,
hogy lássam mit elmém tud csupán:
Másmilyen is tud lenni a világ.
Volt egy álom,
egy látomás,
szótlanul csak
egy vallomás.
Torony épül,
áldás nélkül.
Betű zápor,
tanács nélkül.
Hallgat az ég,
omlik a föld,
angyali had
most itt ne hagy.
Áldásod kell,
mindenre mit
a föld terem.
Találkozunk.
Bábel tornya
ma is épül,
zűrzavart kelt
ezrek között.
Ezen sorok
között is ott
remeg; szédült
betűgyerek.