Tükröm kérdem,
és nem értem
a válaszát.
Szellemvilág,
mit most láttat:
ezer arc, és
százegy világ.
Azt mondja ez
„mind az arcod,
holtodiglan
mind csak játszol.”
A mozdulatlan
lélekjelenlét,
szétrágja lassan
saját bilincsét.
„Egyszer fent,
máskor lent.”
Kerek e
levélke.
Sokféle
Útféle.
Sors-csapás,
állomás
egymást vált,
sosem állt
piheni,
áldozni
Lelkeknek
Tüzének.
Csak kerget
Felhőket.
Thanathosszal táncoló,
vele is hadakozó,
ilyen az ember,
és valamennyi tehetetlen,
ki elmúlással dacolni képtelen.
Csak Thanathosz viszi el tanúit.
Thanathosz szép szemei,
néha lesnek, néha várnak,
de sohasem távoznak.
A halálisten születéstől
végzetig kísért és kísér.
Halhatatlan lelkek
halandó világának
mulandó istene
kerget.
Csak Thanathosz viszi el tanúit.
Boldogságról
csak az biztos,
ki keresi
elveszíti.
Igazságról
csak az biztos,
látni tudás
elég hozzá.
Nagy világról
csak az biztos,
tévelygések
birodalma.
Jó tanácsom:
Önmagad légy,
egy tudatos
egyszeri lény.
"Tetszik", "nem tetszik",
világ dolgait
így besoroljuk.
Jónak és rossznak
tudóivá így
mi leszünk. Imígy
válunk vakokká,
oktalan okos
okoskódóká,
elvek tudóivá,
miket megélni
képtelenség,
és levetkőzni
oly nagy nehézség.
Meddig tart a vakság?
Hol ér véget az
állom világ,s lesz
ébren lét tovább?
Tetszik, nem tetszik,
világ dolgait
így besoroljuk,
kereszt tűzükben
lassan elveszünk.
Egyik a jobbra,
másik pedig balra,
lerángatnának
ők se tudják hova.
Minden könyv szent, míg az ember
ki nem olvasta, és meg nem ismerte.
Minden könyv szent,
s nyomtatott betűvirágai
közt pihen a bölcsesség.
Minden könyv szent bölcsesség,
mint a másik ember szeme,
de világosságot neked mégse ad.
Mégis úgy van ez, hogy
annyit értesz amennyit tapasztaltál,
s határaidon túl nem látsz.
Dróton rángatott világ,
Pusztul már, … sehol sincs már.
Huzalait tépi már a báb,
a kényes marionett báb,
készen áll már a lepkebáb.
Lassan csíszolódik mint hernyó,
lépten-nyomon szárnyait keresi,
búbánatában önmagát felőrli.
Gúzsba kötött próbálkozás.
Lassan érik be az eljövendő.
Marcona vad virágok,
tiltakoznak, ha látnak
Ég helyett mennyezetet,
árnyékos boltozatot.
Fényt! Valódi sugárzást!
Hol szelek járnak, az jó!
Földtől elválni nem jó.
Talányok várában
ül a remete,
égboltnak játékát
onnan meglesi,
s nem ad titkot tovább
zajos világnak.
Jelzések egymást akarva érnek ért.
Vigyázzban az álló szép, magvas szavak,
Álmok nyelén szól az ébren álmodó,
kacsint a jelenség éber himnusza.
Abból mi ismerős
miden rögös.
Néma törekvésem.
Búg a fejem.
Szótlan hagyott lények,
a szellemek.
Némaság jegyében
furcsa minden.
Mi sorból hiányzik
rimánkodik?
Haza kívánkozik,
csak vágyódik
Némaság jegyében
furcsa minden.
Ide kéne: áldás,
vagy tűz forrás...
Soha-föld látomás,
világ mi más.
Némaság jegyében
furcsa minden.
Szenvedély utáni
vágy... Alkudni,
kínos, mint vádolni -
mást akarni.
Nem elég a jó szándék,
ha itt van a szakadék.
Jóságos Akarat kell,
de menni kell, innen el.
Szakadék mellet másik
szakadék, tudja aki
szakadár mód élvezi,
de nincs aki elemzi.
Az Égbolt a rög mögött.
Ábisz és Zenit között
úgy lebegni nem lehet,
hogy nem tudod helyedet.
Nem elég a jó szándék,
ha itt van a szakadék.
Jóságos Akarat kell,
de menni kell, innen el.
Pingpong játszma
közepette,
ámokfutás
nem választás.
Szenvedélyes,
maradása
képtelenség.
Izgága lét.
Pingpong játszma
közepette,
élni feled,
ént is tagad.
Ámokfutás.
Próbatétel.
Büszkeség nyer
alázatot.
Suhan serényen
a sebtében sikló
életnek érdeme.
Értelmetlen élvezetek
lelkesítő lánggal
égetik életem.
Békesség bajban
hoz hozsánát,
babér boldogságot.
Kétkedésnek káosza,
remények ragyogása,
lábaimnál lassan lézengnek.
Analóg akaratom
tétován tevékeny,
kárhozott karmáját kipiheni.
Meddő mákvirágként
a gondolat gubanca
oldódva oktat.
Jó játék, jellemző járása,
a felfoghatatlan feltárása,
tükör teremtő tartása.
Lassan lebeg látnoki
idő, időtlen irányba,
panasztalan pihen pirkadatig.
Imádatból a Lélek
megfogant és született,
Istene volt mindnek.
Imádatból a Lélek
világra vajúdott,
templomot az Istenek.
Isten, Lélek és templom,
ha csak Egy az szentesít,
de attól még szent állom.
Az Isten embert alkot
Körforgása a létnek,
az ember Istent alkot.
Meghívott áhítat,
lep el, most, lepelként
beborít, fátyolként
lényem simogatja,
lélek cirógató
angyali dallamok.
Szívek dala,
düm dürü düm,
zeng, visszhangzik,
düm dürü düm.
A játék szentsége,
szívben őszinteség
az ima veleje,
zengi hívó dalát,
jelez, makacs várást
a bízó csodának.
Szívek dala,
düm dürü düm,
zeng, visszhangzik,
düm dürü düm.
Megbúvó vadásznak rejteke,
Hiábavalóságok kertje.
Álca mögé elbujt a lelke.
Vad virágok között regélik:
elveszetten is remélik
sötétben is látni vélik
mikor tán, majd kivirágzik
s álarca majd porrá válik.
Vadász szenvedély öl virágot,
játékból megölel virágot,
kívül-belül öl, a virágot.
Virággal egy világ vész oda.
Tudjátok álcázott virágok,
jól tudjátok ti mikor játék,
vagy vadász, csak ti tudjátok.
Vad virágok között regélik:
elveszetten is remélik
sötétben is látni vélik
mikor tán, majd kivirágzik
s álarca majd porrá válik.
Bizton sose állítunk.
Néha a világ fejre állt,
mikor éjjel nappalra vált.
Tágasabb a világ, mintsem
csöppnyi ésszel felfoghatnánk.
Éjjel nappal találgatva
az álmot letapogatom.
Éjjel nappal tapogatva
a világot találgatom.
Tapogatva találgatunk.
Bizton sose állítunk.
Mese szőtte álmot látunk.
Ha a baj útól ér
Te hova menekülsz.
Ha a baj útól ér
Menedéket hol lelsz.
Pontról pontra halad
utad, jó volna hinni,
szabályos meneted.
Baj elől hova akarsz bújni?
Baj okát keresik.
Nagy kérdés a : miért?
Könnyen beszél másik
ki csak próbából ért.
Van, hogy nincsenek meg
készen a válaszok.
Van, hogy a nagy öreg
se mondja mi az ok.
Van, hogy továbblépni
kell, és nem kérdezni.
A korcsolya pályán
is talpra kell állni.
jelkép
jel meg kép
manna
lélek éltető étek
jelkép
lelkét
éltető
lepkék szálnak a magasba
égig érnek jelképes
szárnyaik
ELMULÁS
ENGEMLES
ATITKOS
SZEKERES
Sors könyve, babonás lapok,
nem lesz úgy ahogy mondjátok,
mert én látok, meg igéztek
ti minden bajt, mi el se jött,
lopjátok a szabad percet.
Sors könyve, babonás lapok.
Én rajtatok át látok.
Csak azért is szabályt írok,
sajátom, mi nem a tiétek.
Életem nem a tiétek.
Én vagyok borzos
vagy a hajnalom?
Rajta csíptem
a gondolatot.
- Szétszórt fejek közt
én csak lézengek.
A védőbeszéde
ez volt a szegénynek.
Szelíden mosolyog rám a külvilág .
Máskor szétzizegi mondanivalóját
a világnak ezernyi apró tücske,
de most csak lesi az álló időnek
szobrát. Ez a perc nem éltet,
diadalát zengi a másodperc felett.
Így hát én éltetem a csendet, mi
bennem, felettem s mindenütt létezik.
Őssejtje a létnek s a holt anyagnak.
Lüktetés réseiben megpihenve,
a találkozásnak örömét felszítom.